Mindszentről

Közvetlenül a májusi ünnepek előtt, Szabó József alpolgármester vezetésével Muzslyán tett látogatást a magyarországi testvértelepülés, Mindszent város Helyi Önkormányzatának hét tagú küldöttsége. A magyarországi vendégek látogatásának, a közel 15 éve létező, de az utóbbi években egy kissé lanyhult kapcsolatok felelevenítése volt a célja. A megbeszélésen egyebek között elhangzott, hogy köszönhetően a muzslyai ÖNTT, valamint a mindszenti ÖNTE immár tíz éve tartó együttműködésének, a kapcsolatok már családokra is kiterjedtek. A két település vezetőségének szívélyes és baráti megbeszélésén, az alpolgármester úr ismertette a Mindszent Város Önkormányzata Képviselő-testületének a díszpolgári -, valamint a tiszteletbeli polgári cím adományozó rendeletét, illetve annak fontosságát. Mint mondta a díszpolgári cím annak a magánszemélynek adományozható, aki olyan település lakója, amellyel Mindszent város jó kapcsolatot ápol és a város anyagi ás szellemi értékét gyarapítja, vagy tevékenységével hírnevet szerzett a városnak.

A küldöttség tagjai voltak a Mindszenti elemi iskola Igazgatónője és helyettese, akik a helybeli Általános iskola vezetőségével folytatott tanácskozáson megállapodtak abban, hogy a két iskola közötti együttműködést ki kel bővíteni szakmai téren is. Az erről szóló megállapodást a jövő hónap, június 29-n, a Szervo Mihály Általános Iskola, az iskola napján írják alá Muzslyán.


Sz.B.