Falvak, vizek, élmények

(Amikor egy autóbusznyi Családi Kör-ös (is) útnak indul)


Kirándulnak az óvodások, az iskolások, túráznak az egyetemisták, utazgatnak és élményfürdõznek a nyugdíjasok, akkor miért ne mehetnénk el mi is valahova? – röppent fel a kérdés a minap a szerkesztõségben. És úgy döntöttünk, kiruccanunk egy napra például Közép-Bánátba. Hogy miért éppen arrafelé? A közelmúltban jártunk Erzsébetlakon és Lukácsfalván, s lévén, hogy mindkét helységben nagy reményeket fűznek a faluturizmus fellendítéséhez, úgy gondoltuk, megnézzük, hogyan képzelik el mindezt a gyakorlatban. Meg – szégyen ide, szégyen oda – közülünk többen még sohasem jártak arrafelé. Tehát szombaton reggel felkerekedtünk férjestül, feleségestül, gyerekestül, unokástul, azaz a Családi Kör-ösök apraja-nagyja, és útnak indultunk.
Nagy örömünkre velünk tartott dr. Celler Tibor, lapunk állandó szakmunkatársa, hiszen egy olyan úton, ahol kismama, gyerekek, vérnyomásos, fájós derekú, gyomorbajos meg ilyesféle felnõttek is vannak, nem árt, ha a „háziorvos” kéznél van. Mindannyiunk megelégedésére szolgáltatását nem kellett igénybe vennünk. Az útra elkísért bennünket Sóti Gabriella, az újvidéki Nikola Tesla Általános Iskola földrajztanárnõje, aki kiváló útvezetõnek bizonyult, neki köszönhetõen nemcsak sokat láttunk, hanem ezt-azt meg is tanultunk errõl a vidékrõl. A kirándulásra meghívtuk a szóban forgó telepi iskola néhány felsõs diákját is.
Utunk elsõ állomása Kovačica volt, ahova Eva Chalupova-Kovačic, a Studio za vez igazgatója már évekkel ezelõtti meghívott bennünket. Megtekintettük a kézimunkacsoport állandó kiállítását és a világhírű naiv festõk galériáját. Késõbb Erzsébetlakon a szeptember végén megnyílt tájházra voltunk kíváncsiak, meg egy kicsit arra is, hogy a helybelieknek milyen az idegenforgalmi érzékük. Szó ami szó, olyan fogadtatásban volt részünk, amilyet nem is sejtettünk. Milan Nedeljkov, a helybeli iskola igazgatója, Milena Goda, az iskola titkárnõje, valamint magyar, szlovák és bolgár népviseletbe öltözött leánykák és néhány falubeli várta be a csoportot. Mire megérkeztünk, az udvari kemencében már kisült a hatalmas cipó meg a lepény, és amíg az igazgató mesélt a faluról, az itt élõ 4 nemzet együttélésérõl, az iskoláról és az etnoturizmust fellendítõ terveikrõl, addig mi jóízűen fogyasztottuk a pirospaprikás, fokhagymás zsíros kenyeret, és kedves vendéglátóink egészségére koccintottunk a jóféle helybeli pálinkával. Kár, hogy Barna Zoltán, a helyi közösség titkára nem volt kíváncsi véleményünkre, meglátásainkra, pedig õ volt az, aki nemrégen lapunknak nyilatkozott Erzsébetlak, ezen belül a faluturizmus ígéretes terveirõl (aminek állítólag éppen õ az eszmei szerzõje!).
A jövendõbeli „faluturistákat” megelõzendõ, a környék madárrezervátumát is megnéztük (madárinfulenzáról itt nem volt szó!). Hogy a környék nevezetességéhez, a Császár-tóhoz eljussunk, ez oda-vissza kétórai hajókázást jelentett az Óbegán. Nem bántuk meg.
Délután betértünk Lukácsfalvára, abba a faluba, melyet a Családi Kör olvasói a szeptember elején megtartott Paradicsomnap révén ismerhettek meg. Miloš Jelić, a helyi közösség tanácsának elnöke, aki egyben a falufejlesztési csoport vezetõje, a Balanyi család és néhány helybeli várt bennünket. Balanyi Sándor a rá jellemzõ ötletességgel – a Paradicsomnap gondolata is az õ agyából pattant ki – házuk elõtt egy színpadi jelenettel idõutazásra invitálta a vendégeket, közben felesége, Ilona házi készítésű paradicsomlével kínált bennünket, kislányuk, Réka pedig a gyerekeink nagy örömére udvarukban az állatállományt mutatta be. A széles utcán a legelõrõl éppen hazafelé ballagó gulya látványa már csak hab volt a tortára.
Mindezek után a végkövetkeztetés ez volt: mindkét falu vendéglátásból kitűnõre vizsgázott, mi pedig remekül éreztük magunkat!
főoldal